Nemrégiben ünnepelte 90. születésnapját Babai Károly, akit ebből az alkalomból Omischl Mihály alpolgármester köszöntött fel önkormányzatunk nevében.
Károly bácsi 1936-ban született Gárdonyban, és azóta is itt él. Két lánytestvére van, és mint mosolyogva mesélte, szülei addig próbálkoztak, amíg fiúgyermek is született a családba – így lett ő a legkisebb testvér.
Két középiskolát végzett, Budapesten is tanult, de hétvégenként mindig hazajárt Gárdonyba. A villamosvasútnál helyezkedett el, először villamosvezetőként, később szakszolgálat-vezetőként dolgozott. Összesen 42 évet töltött a munka világában.
Feleségét a munkahelyén ismerte meg. A fővárosi lány 20 évesen ment hozzá Károlyhoz, és Gárdonyban kezdtek közös életet. A ma 87 éves asszony jókedvűen mesélte, hogy itt ismerte meg igazán a házias ízeket, köztük a finom, házi zsíros kenyeret. A család ugyanis hosszú éveken át disznót, nyulat és baromfit tartott.
Két lányuk született, ma már unokák és egy dédunoka is gazdagítja a családot. Károly bácsi és felesége abban a háromszintes házban élnek, amelyet nagyrészt saját kezűleg építettek fel. Gyermekeik rendszeresen látogatják őket, és a mindennapokban sokat segítenek nekik.
Károly bácsinak ezúton is boldog születésnapot, jó egészséget és további szép éveket kívánunk szerettei körében!
Forrás: Nemrégiben ünnepelte 90. születésnapját Babai Károly



