Köszönöm az elismerő szavakat és a Velencéért Oklevelet! Nagy megtiszteltetés és még nagyobb meglepetés ért a mai napon. Igen, meglepetés, mert mindaddig, amíg Mónika ki nem ejtette a nevem, egyáltalán nem számítottam erre a díjra – csupán koszorúzni érkeztem. Épp ezért elnézést kell kérnem a jelenlévőktől, de szokásomtól eltérően nem tudtam megszólalni az átvételkor. Talán jobb is, mert egy sima „köszönöm” nagyon kevés lett volna. Szeretném elsősorban megköszönni a családomnak, hogy több mint 20 éve türelemmel viselik el, hogy valamilyen módon mindig kiveszem a részem a város életéből, a városért. Hálásan gondolok vissza a baba-mama klubos találkozásokra, de nem lennék ma itt a TDM-es közös rendezvények és a B3 TAKARÉK-os tapasztalatok nélkül. Persze mit sem érne mindez, ha nem lenne az SZMK-s években gyűjtött kapcsolati tőke. Köszönöm Pista bácsinak és Éva néninek, hogy tavaly nyáron úgy gondolták, a nyughatatlanságom jót tenne a Velencei Polgárőrségnek, és köszönöm a bajtársaknak, hogy ebben mindvégig partnerek! Végül, de nem utolsósorban köszönöm Klemm Ármin elnök úrnak, hogy felterjesztett erre a díjra és a város Képviselő testületének, hogy méltónak talált rá. Ez számomra óriási visszacsatolás, hiszen aki önkéntes feladatot vállal, az nem a díjakért csinálja. És persze nagyon köszönöm a csapatnak, hogy a szokásosnál is nagyobb létszámban jelen volt a mai ünnepségen, csak azért, hogy lássák a meglepődésemet… mert persze ők mind tudtak róla!
Forrás: Velencéért Oklevel



